„Honnan tudod, hogy én jövök fel a lépcsőn?”
Gondoltunk-e már arra, hogy akadályozottsággal élő embertársaink hogyan élik meg hitüket, Istenhez tartozásukat, vagy akár az Oltáriszentséggel való kapcsolatukat? Napjainkban egy olyan világban kell helytállniuk, ahol a különbözőségüket sokszor nem tudják értékelni. Ugyanakkor már az ókeresztény egyházban elválaszthatatlan volt az Eucharisztia ünneplése és a rászorulók bevonása.
Fogyatékosság és karitász témában folytatódott március 25-én az „Élet az Élet kenyeréből” című előadássorozat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. Dr. Laurinyecz Mihály professzor és Neruda Károly atya bevezető gondolatai után akadályozottsággal élő testvérek tettek tanúságot kerekasztal-beszélgetés keretében.
Laurinyecz professzor felhívta a figyelmet arra az ellentmondásos helyzetre, amelyben a korunkban jelenlévő éhezés és egyházunk – az étkezés szimbólumával való – ünneplése állnak szemben egymással. A nyugati kultúrában többen halnak meg a túltápláltság következtében, mint éhezés miatt. Az Eucharisztia és szeretetünk benső titka, hogy azzal tápláljuk a másikat, ami vagyunk. Az a hit, ami egy társunkból az akadályozottsága folytán hiányzik, kiegészítést nyer a körülötte élő közösség hite által – magyarázta a professzor XVI. Benedek pápa gondolatait. Neruda Károly atya beszámolt arról a misszióról, amit Remény-kör néven a fogyatékossággal élő emberek lelki megsegítéséért alapítottak. Készülve az Eucharisztikus Kongresszusra olyan ajánlásokat fogalmaznak meg, amelyek segítik részvételüket az egyházi közösségben (pl. minden hivatalos programon jeltolmács segítse a siketek részvételét, vagy az események elérhetők legyenek mozgásukban akadályozottak számára is).
A bevezetőt követő kerekasztal-beszélgetés során több fogyatékossággal élő tanúságtevő osztotta meg gondolatait. Pali (aki értelmi akadályozottsággal él Támogatott Lakhatásban és integráltan dolgozik takarítóként) elmondta, hogy számára a szentmisén való részvétel segít bánatában, vagy örömet okoz, amikor az atyának segíthet az oltár körül. Áldozás után hallja Isten szavát: segítsen annak, aki rászorul. Zsanett – aki látássérültként a Magyar Katolikus Rádió szerkesztőségében dolgozik – megfogalmazta, hogy számára a szentostya magához vétele erőt ad keresztjének viseléséhez. Minden szentmisében megkérdezi: Tetszik Neked, amit csinálok? A Rádióban megélheti azt a teljes integrációt és befogadást, amit gyermekkorában is megtapasztalt már. Mikesy György, hallássérült gyógypedagógiai tanár elmesélte, hogy első befogadó közege a testvérei és a szomszéd gyerekek voltak. Együtt ministráltak, ahol elindulhatott számára a beilleszkedési folyamat. Siketségéből eredő nehézségei sokszor elválasztják az emberektől. Mivel a szentmise is a párbeszédről szól, György felismerte, hogy az oltár körüli szolgálatban könnyebben kapcsolatba léphet Istennel. Arra is rádöbbent, hogy neki kell mindent megtennie a megértésért, akár egy prédikáció szájról olvasásával is. Flóra, aki egy speciális iskolában fejezi be éppen tanulmányait, aktív hitélettel bír. Sokat beszélget Istennel és a Bibliát is naponta olvassa. Marcell sokáig nem tudta elfogadni mozgássérülését, de kapott egy „plusz löketet” hite által, amely átlendítette őt. Mozgásakadályozottságából adódóan beszéde nehezebben érthető, de kitartó munkájának köszönhetően már képes volt tolmács nélkül előadni egy vitaesten.
A beszélgetések során több kiegészítő beszámoló is elhangzott. Többek között arról, hogy Nagy Sándor atya – aki hallássérültek pasztorációjával foglalkozik – olyan szentmiséket szervez a Mátyás-templomba, ahol jeltolmács segíti őket.
„Az önkifejezés során a kommunikációban valahol mindannyian akadályozottak vagyunk” – fogalmazta meg Károly atya – „a lényegben vagyunk egységben. Fogyatékossággal élő embertársaink a rejtett sérüléseinket egészítik ki.”
NEK Titkárság